Etiópia a szakadék szélén – a gyerekek a véres polgárháború legfőbb áldozatai

Azonnali humanitárius segítségnyújtásra van szükség!

A fenti képen látható fiatal lány neve Zala. Etiópia északi részéről, a Tigré nevű tartományból származik, ahol az elmúlt hónapokban brutális összecsapásokra került sor a kormányerők és a helyi milíciák között. A lányt vállon lőtték a faluját ért támadás során, míg két nő és két idősebb férfi menekülés közben veszítette életét. Zala csupán a szerencsének köszönheti, hogy életben maradt. Ő már biztonságban van, a régióban rekedt gyerekek helyzete azonban komoly aggodalomra ad okot. A konfliktus elmérgesedése óta több mint 60.000 ember, köztük 25.000 gyermek menekült a szomszédos Szudánba az erőszak legkegyetlenebb formái elől.

Kérjük, segíts Te is, hogy mielőbb védelmet és alapvető ellátást nyújthassunk az érintett gyermekek túléléséhez!

SEGÍTEK

Akik nem tudtak elmenekülni Etiópiából, a Tigrében található Shire és Mekelle városában próbálnak menedéket találni. Mintegy 2.3 millió gyerek rekedt a polgárháborús övezetben, ahol nemcsak az alapvető ellátás hiányával, de az erőszak legdurvább formáival is szembe kell nézniük. A segélyszállítmányokat pedig egyre nehezebb eljuttatni Etiópiába. Az utak nagy részét lezárták és lekapcsolták a telekommunikációs hálózatokat is.

 

A gyermekek éheznek, betegek és sokan elszakadtak családjuktól. A polgárháborús területen ragadt gyerekeket pedig folyamatosan fenyegeti a gyermekkatonaság, a szexuális és fizikai erőszak veszélye, sok esetben etnikai hovatartozásuk miatt.

 

SEGÍTEK

Shire városában nincs tiszta víz, nincsenek rendes mellékhelyiségek és zuhanyzók sem. Többen a lerombolt iskolák romjai között próbálják átvészelni ezt a rettenetes időszakot. Az egészségügyi központokból csak néhány működőképes, azok is csupán részlegesen. Az áramkimaradások következtében a vakcinákat sem tudták hűteni, így szinte minden odalett, ami a gyermekek immunizációjához szükséges. A gyerekek szörnyű traumákat éltek át menekülés közben, rengetegen elszakadtak a családjuktól, így pszichoszociális segítségnyújtásra van szükségük.

 

Félő, hogy ha nem sikerül rövid időn belül rendezni a konfliktust és békét kötni, újabb éhínséghullám sújthatja az országot.

 

SEGÍTEK

Az UNICEF életmentő humanitárius segítséget nyújt Szudán keleti részén, ahol tiszta vizet, alapvető higiéniai termékeket, gyógyszereket és élelmiszert biztosít az Etiópiából érkező menekült családok számára. A menekülttáborok nagyon zsúfoltak, így az emberek nehezen tudják megtartani a kellő távolságot. Ez különösen veszélyes a koronavírus miatt és más, halálos kimenetelű járványok is elszabadulhatnak, ha nem sikerül biztosítani a gyermekek alapvető védőoltásait.

 

Bármilyen nehéz legyen is a helyzet, az UNICEF mindent megtesz a veszélyben lévő gyerekek megmentéséért! Mi nem adjuk fel! Kérjük, állj mellénk Te is!

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

SEGÍTEK